| Írta: | Bukovics Henrietta |
| Dátum: | 2010.09.01. 12:45 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Soha életemben nem készítettem még interjút senkivel. Így nézzétek el
nekem az esetleges hibákat, ahogyan interjú alanyom is megtette. Aki nem
más mint Athanaszievits Kornél, gondoltam ha már lúd legyen kövér és
kihasználtam az alkalmat, hogy a pletykarovatban együtt szerepelt a neve
az enyémmel. Hát íme, a fiatal professzor egy kis darabja: -
Jó napot professzor! Hogy van?
- Köszönöm jól, és maga? *Mosoly jelenik meg az arcán.*
- Én is, köszönöm. Meséljen egy kicsit magáról, honnan és, hogyan érkezett az iskolába?-
Eredetileg finnországi géneket hordozok magamba, de mivel már évtizedek
óta magyarországi lakos vagyok, így kiveszett belőlem az anyanyelv
minden szépsége és szeretete. Székesfehérváron laktam egészen addig,
amíg egyik kedves barátom révén nem értesültem a lehetőségről, hogy
esetleg taníthatnék Krisztallográfiát. Addig csak magánpraxisban űztem a
gyógyítói tevékenységet. Egyébként meg a két lábamat megnövesztve
érkeztem. Szóval számomra ez egy nagy lehetőség minden értelemben és
legalább az otthonomtól se vagyok távol annyira.- Szóval megérkezett
az iskolába. Már közel egy éve tanít itt. Hogy érezte eddig magát?
Meséljen egy kicsit a tantárgyáról hiszen nem mindenki vette fel, hátha
azok is kedvet kapnak, ha adunk egy kis ízelítőt. * Rámosolygok, de ne
tessék félreérteni, csak biztatásból. Hiszen a professzor nehezen ment
bele ebbe az interjúba.*
- Remekül, a kollégák és mindenki nagyon
kedves, habár tény, hogy elég ritkán találkozok bárkivel is, meg
valahogy még alkalmam se volt igazán kiismerni senkit jobban, kivéve
"Szöszit". *Titokzatos mosoly kerül az arcára.*
-A tantárgyam pedig elég
érdekes a maga nemében. Igyekszem és szeretném megértetni a diákokkal,
hogy mennyivel több lehetőség rejlik egy kristályban, mint amit
valójában elénk tár. Nem tagadom, hogy a tárgy elég nehéz, mert sok
apróság van, amit tudni kell, például gondolok származási helyre,
kinézetre, gyógyhatásra etc. Talán ezért is van, hogy nem sokakat
érdekel és nem túl érdekfeszítők az órák sem, kivéve egy-két lelkes
embernek. *Egy fáradt mosoly jelenik meg az arcán, ami csalódottságát
tükrözi.*
- Úgy vélem a kevesebb néha több. Jobb egy pár lelkes ember, mint sok érdektelen.*Erre csak mosolyogva bólint, úgyhogy folytatom.*
-
Gondolom akkor az óráin a diákok azt is megtanulják, hogyan kell a
kristályokkal gyógyítani. A hitetlenkedők kedvéért... Hatásos?-
Ha
azt mondanám nem, akkor lehúzhatnám a rolót. Egyébként szerintem igen,
mert akkor megkérdezhetnéd, hogy miért is vagyok itt? De talán a mágusok
is úgy vannak ezzel, mint a muglik. A pirula jobb... állítják.- Most tanít először, vagy van már benne gyakorlata? Voltak esetleg ez előtt magán tanítványai?-
Tanítottam már Székesfehérváron egy általános iskolában. Mivel
hivatásos végzettségem biológia tanár. A kristályok csak utána jöttek és
nem, magántanítványaim nem voltak, csak magánpraxisom. Én tanítottam
másokat, azaz segítettem a bajukon, akik hittek ebben. De megélni nem
tudtam volna belőle…- Tehát, segítségére volt más embereknek... De
nem tudott belőle megélni... Hogyan lehet a továbbiakban hasznosítani
azt a tudást, amit magától kapnak meg a diákok úgy, hogy meg is
élhessenek belőle?- Gyógyításon kívül? Szerintem bárki tanulhatja,
elvégre a gyógyítás mindig jelen van, attól, hogy azt társítják hozzá,
hogy arra jó csupán, nem feltétlenül van így.- És ajánlhatom a
tantárgyat azoknak akik mondjuk a jövőben javasasszonyként szeretnének
tevékenykedni? Vagy ha elsajátítják a tudást, akkor már magukon is
képesek lesznek alkalmazni ezt a gyógyító technikát? - Mindenképpen
jól jár vele az, aki később gyógyító szakmában szeretne érvényesülni. És
mindenképp, mivel jó sok kristályból készíthető elixír, ami szerintem
még mindig jobb, mint egy pirula. És ha már tudod mit hogyan, mire,
akkor simán megy egyedül magadnak is. Ezek kristályok, csak hát a bennük
való hit... De hát ez van. *Vonja meg a vállát lemondóan.*
- Tehát
ebben, főként ha nem elixír formában jelenik meg egy kristály, hinni
kell. De ez sok minden mással is így van. A muglik orvostudományával is
sok esetben. Hit nélkül nehéz a gyógyulás. Nem, de? *Mosolyogva, fáradtan bólint.*
- Na és mi a terve a jövővel? Tervezi, hogy hosszabb időre marad az iskolában? Vagy ez csak egy átmeneti megoldás?-
Nem tudom mit hoz a jövő. A jelenlegi jövőbeli cél ápolni a kapcsolatom
Szöszivel. Meg a diákokat nyúzni, hogy tanuljanak, ennyi. Amíg jól
érzem magam és a feladataimnak is eleget teszek, maradok.- És pár információ a repeső tinédzser szíveknek? Pl. Családi állapot.*Ferdén mosolyog.*
- Bocsánat előbújt belőlem, a pletyka író.-
Semmi baj. Volt pár, jelenleg pedig hagyom, hogy rabul ejtsen egy női
szív, bár nem akarok ünneprontó lenni, de mestertanonc alá nem adom
magam. De még egy tanonc is túl fiatal hozzám képest… Persze mindig
akadnak kivételek. Azért 10 év az kicsit sok nekem, ha a végzősökre
gondolok. Bár a mestertanoncokból csak egyet ismertem, Ms. Gohmot, de ő
úgy tudom már nincs itt, szóval kiesett a sorból. *pajzán mosoly, a
professzor talán újabb pletykát szeretne útnak indítani? *
- De ennyi
elég is lesz belőlem, minden titkomat nem akarom felfedni. *Titokzatos
kacsintás.*
- Akkor köszönöm az interjút professzor. Remélem
sikeresek lesznek a vizsgák, és nem adnak majd sok bosszúságra okot. A
viszont látásra.Összességében a professzor, egy kellemes, udvarias
embernek tűnik, még ha a külseje néha kicsit hóbortossá is teszi.
Szerintem bátran fordulhatnak hozzá, a tanulók ha elakadnak vagy
hatalmas az érdeklődésük a tantárgy iránt.
VI. évfolyam XIV. szám
Nincsenek hozzászólások
| Írta: | Kőváry Kittina |
| Dátum: | 2010.08.15. 13:40 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Az elemek egyikét birtokolni, sőt irányítani csodás dolog, iskolánk elemi mágusai pedig örömmel álltak rendelkezésre, hogy egy interjú erejéig némi kulisszatitkot is megtudjunk róluk azon kívül, hogy mi a kedvenc ételük vagy ki a kedvenc énekesük. Kérdéseimmel ezúttal Tenshi Izumit és Buriram Tourakom felelt. Remélem sok érdekességet megtudtok.
Mi a
célod? Mi motivált, hogy elindulj ezen a rögös úton?
Tenshi: Aligha mondhatnám, hogy célom lett volna. Éltem a boszorkányok
szokványos életét, egyszer csak új tanár érkezik az iskolába, aki közli velem,
hogy birtoklom a vizet, és ha akarom, megtanít használni. Ez pedig elég
csábítóan hangzott ahhoz, hogy belevágjak.
Buri: Egy nap a prof egyszerűen közölte velem, hogy
bennem van a képesség és tanítana. Egy elem uralásának a lehetősége pedig nem
olyasmi, amit az ember visszautasít…
Hogyan történik egy elem birtokba vétele? Ösztönös, szabadon választható,
esetleg a véletlen hozta így?
Tenshi: Azt hiszem, többnyire az ösztönös kapcsolatra próbálunk apellálni,
ami a mágus és az eleme között van jelen. A választás maximum annyiban van
jelen, hogy a mágus el kívánja-e sajátítani az elemének a használatát - és
mivel ez belülről fakad, ha nincs kordában tartva rendesen, tragédiát is
okozhat.
Az elem birtokba vétele pedig apró feladatokkal, rengeteg koncentrációval, és
még több gyakorlással történik.
Buri: Születni kell hozzá. A profnak van egy kristálya, amit
ha megérint egy olyan ember, akiben megvan a képesség, a megfelelő színűre vált
- az én kezemben például vörös volt, mint a tűz. Szóval nem én választottam, de
elégedett vagyok ezzel az elemmel.
Van valaki aki elkísér ezen az úton vagy ez inkább egy magányos vállalkozás?
Tenshi: Szerencsére nekünk van segítségünk Kovács professzor személyében,
aki irányít és segít minket.
Buri: Jancsi bá… Vagyis Kovács professzor rengeteget segít.
Nélküle nem menne.
Korábban is volt már érdekes kapcsolatod az elemeddel? Ha igen mesélj el egy
történetet!
Tenshi: Azt hiszem ez inkább intő példa lenne. Ugyanis körülbelül egy éve
sikerült majdnem vízbe fulladnom a vízesésnél a kákalagoknak köszönhetően. Így
utólag visszagondolva, kifejezetten hasznos lehet, ha ilyen helyzetekben tudok
lélegezni a víz alatt, vagy esetleg jön egy elementál és kihalászik a vízből.
De előre szaladtam: az elementál csak a végzősöknek tananyag.
Buri: Nincs különösen érdekes történetem, de mindig
szerettem ezt az elemet. Egyiptomból származom, és ott a tűznek van egyfajta
kultusza. Szerettem olvasni az ezzel kapcsolatos mítoszokat.
Mennyiben változott a véleményed az elemi mágusokról, most, hogy közöttük
vagy? Sokan ugyebár egész addig negatív vagy pozitív véleménnyel vannak egy
csoportról, amíg a részesei nem lesznek. Vegyük például az olyan embereket akik
egyik napról a másikra álltak át a sötét oldalra, vagy éppen onnan a jók közé.
Tenshi: A kérdésre érdemben aligha tudok válaszolni, hiszen én korábban
sosem hallottam az elemi mágusokról. Mugli családból jövök és még a varázslás
is újdonság volt sokáig.
Buri: Mielőtt én is közöttük lettem volna, csodáltam őket,
mintha… nem is tudom. Mintha valami isteni képesség lenne a birtokukban, vagy
hasonló. Most inkább csak őrültségnek tartom, hogy valaki bevállal ilyesmit.
Rengeteg nehézséggel jár, és egyelőre nem sok gyakorlati hasznát látom.
Ha egytől tízes skálán kéne betippelned magad, hol tartasz jelenleg?
Tenshi: Hát azt hiszem, mindössze egy négyest adnék magamnak. A víz hőfokát
már szabadon tudom változtatni, de mozgatni még csak most tanulom. Az
elementálról pedig egyelőre csak álmodozhatok, mint mondtam.
Buri: Ha mondjuk Jancsi bá a tízes? Uh. Nehéz kérdés. Nem
akarok nagyon kicsi számot mondani, de úgy érzem, fényévekre vagyok tőle. Talán
hármas vagy négyes.
Milyen arányban van az elmélet és a gyakorlat oktatása a tantárgyon belül?
Tenshi: A gyakorlati órák vannak túlsúlyban. Viszonylag kevés szakirodalom van
a témában, de a professzor mindent elmond, amire szükségünk lehet. Ugyanakkor a
gyakorlásnak sosem szakad vége, mindig van mit tökéletesíteni.
Buri: Főként gyakorlat. Az elején persze meg kellett
tanulnunk pár fontos dolgot az elem természetével kapcsolatban, de a hangsúly a
gyakorláson van.
Hogy néz ki egy gyakorlás a professzorral?
Tenshi: Ücsörgünk egy pohár (vagy lavór) víz felett, és próbálunk nem a
szomjúságunkra koncentrálni, mert sosem jutnék előre, ha mindig meginnánk a
"tananyagom".
Buri: A szobájához van egy külön terem építve, direkt
gyakorlási céllal. Fokozatosan nehezedő feladatokat kapok, és az órán azokat
kell végrehajtanom, közben a prof magyarázza, hogy min javítsak, és figyel,
nehogy valami balul üssön ki. Általában akkor küld el, mikor már képtelen vagy
koncentrálni, és akkor megyek a következő órára, mikor az előző leckét már
magamtól kigyakoroltam.
Az érzelmeid milyen szinten befolyásolják egy-egy kísérleted sikerességét?
Fontos, hogy gondolj valamire, mint ugye a mumusnál a pozitív dolgokra, vagy
ennek hiányában is tökéletesen meg tudod mozdítani az elemedet?
Tenshi: A koncentráció elengedhetetlen. Csak mondjuk a hoppanálásnál
fennáll a veszély, hogy elhagyod valamelyik testrészed, itt fennáll a veszélye,
hogy nem történik semmi. Én magát a célt próbálom elképzelni, azaz azt, amit
szeretnék, ha megtörténne. Ha közben az ÁVT házimra koncentrálok, tuti nem lesz
koripálya előttem.
Buri: Döntően befolyásolják, főleg a tűznél. Persze akkor
vagyok a legsikeresebb, ha tiszta fejjel tudok koncentrálni, és általában
jobban megy, ha elképzelem, mit akarok létrehozni. Ha dühös vagyok, nagyobb
energiákat szabadítok fel, de nem tudom rendesen uralni a tüzet. Will szívta
meg egyszer, felbosszantott és felgyújtottam a gatyáját… Várj, ezt ne írd le…
Nem örülne neki, ha viszonthallaná… *kuncog*
Mi az a határ ameddig uralkodni tudsz az elemeden?
Tenshi: Én még elég kevéssé, viszonylag nehezen éreztem rá a dolgokra. Azt
hiszem, egy kádnyi víz befagyasztásával már meggyűlne a bajom.
Buri: Sok mindentől függ. Mennyire vagyok fáradt, mekkora
tüzet gyújtok, belőlem táplálkozik-em vagy más éghető anyagból…De most már
viszonylag rendesen tudom kontrollálni, már nem kell félnem attól, hogy egy
egyszerű dührohamtól megsebesítek másokat. Mivel folyton többet akarok elérni,
nem mindig érzem, meddig mehetek el. De veszélyesebb akciókra csak akkor
vállalkozom, ha nincs más a közelben. Minden gyakorlás után egy picit többre
vagyok képes.
Szerinted képes lennél később az elemeddel akár még az időjárást is
befolyásolni?
Tenshi: Ennyire nem vagyok nagyravágyó. Megelégszem azzal is, ha nem
fulladok bele a vízbe a következő béna balesetemnél.
Buri: Ez főleg az aeromágusok kiváltsága… De tulajdonképpen
menne. Csak nagyon nagy légmennyiséget kéne felmelegítenem ahhoz, hogy az már
meleg frontnak minősüljön és szeleket okozzon. Nem tudom, lehetséges-e ez
egyáltalán. Nem is értek az ilyesmihez. De az ötlet jó. Majd ha nagy leszek,
kipróbálom. *vigyor*
Gondoltál már arra, hogy a képességedet valaki ellen használod fel, esetleg
súlyosabb sérüléseket, netalántán a halálát okozva?
Tenshi: Nem. Túlzottan szeretem az embereket ehhez.
Buri: Igen, de csak eljátszottam a gondolattal. A tűz óriási
fegyver, de sok szempontból szerencsétlenebb, mint a többi elem. A levegővel
hátrább tudod taszítani az ellenfeled, a vízzel is lehet akadályozni, meg
növényekkel… Ha én a tűzzel ártok másnak, az rettentően fájdalmas és nyoma is
marad, nem olyan, mint ha egyszerűen a földhöz vágják az embert. Nem tudom arra
használni, hogy lerendezzek egy baráttal történt nézeteltérést. Csak súlyos
esetben jönne jól. Tűzzel megölni valakit még okkal is óriási kegyetlenség. Nem
is tudnám végigcsinálni.
Volt már olyan eset a tanulmányaid kezdete óta amikor segített neked az
elemed?
Tenshi: Most nyáron jól jön, mert mindig adott a hűsítő folyadék. De ezen
kívül még konkrét példával nem szolgálhatok.
Buri: Igen, sok apró gyakorlati haszna van. Könnyű
begyújtani az üst alá, megmelegíteni egy kaját vagy éppen magamat, ha fázom. El
lehet vele kápráztatni másokat. *kuncog, elpirul.*
Ha újra ott állnál a professzorral szemben, úgy, mint akkor ismét belevágnál, vagy esetleg változtatnál valamit?
Tenshi: Igen, ez egészen biztos.
Buri: Nem hiszem, hogy változtatnék. Szeretem csinálni, bár továbbra is fenntartom, hogy őrültség.
Köszönöm szépen, hogy válaszoltatok erre a néhány kérdésre. Remélem, hogy mindenki sok újdonságot tudott meg.
VI. évfolyam XIII. szám
Nincsenek hozzászólások
| Írta: | Alexandra Rachel Hanna Krise |
| Dátum: | 2010.08.01. 10:20 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Úgy tűnik, bármennyire is hihetetlen, eljött az, hogy sorozatban
gyártom az interjúkat és keresem fel az embereket, pedig valahogy ez nem volt
sohasem a kedvenceim között, mégis, az interjúkészítésnek is megvan a maga bája
olyan szinten, hogy az ember egy idő után a másikra pillantva akarva,
akaratlanul is azt nézi, hogy milyen kérdéseket tudna neki feltenni. Így esett,
hogy a következő áldozatom, a közvélemény-kutatás egyik második helyezettje,
nevezetesen a könyvtárosunk, Charles Steerforth lett.
Gondoltad volna, hogy egyszer egy interjú miatt foglak zaklatni?
Gondolni nem gondoltam, de remélni reméltem. Szeretem, ha zaklatsz. Jól csinálod.
Vigyázz, mert még a végén elcsábulok. *Egy huncut mosolyt azért megengedek magamnak mielőtt folytatnánk egy komolyabb témával* Ugye, mint az ismeretes, korábban te is diák voltál itt. Minden
generációval egyre másabb a diákság, mesélj egy kicsit a te Rellonodról,
kérlek.
Az én Rellonom... Nos, amikor jómagam is a Rellon ház diákja voltam, annak ellenére, hogy voltak belső összezördülések olykor, azért az sokkal inkább jellemző volt, hogy összefogtunk és kiálltunk egymásért. Érdekes mód, jellemre mégis két csoportra bomlottunk: voltak azok a sárkányok, akik csak erősítették a sztereotípiákat, tehát sokszor nyersek voltak, lenéztek másokat, előnyben részesítették a sötétséget... Szégyen-nem szégyen, nekem ezzel soha nem volt semmi bajom. Inkább érdekfeszítőnek találtam ezt, mintsem ellenszenvesnek. Nade a csoportokra visszatérve: a ház másik fele kicsit sem volt kevésbé zöld az iméntieknél, mégsem viselték sarkalatosan magukon az említett jegyeket. Ebbe az utóbbi kasztba tartoztam én is, és a társaságom jelentős része is. A mai napig megdöbbennek az emberek, ha elmondom, hogy rellonos vagyok. Egy részt azért, mert nem az a képzet él rólunk bennük, hogy közvetlenek volnánk vagy segítőkészek, más részt pedig azért, mert hiába gondolják ezt a felszínen, mégis érzik, hogy én valóban ahhoz a házhoz tartozom, és nehezen tartozhatnék máshova, minden látszat ellenére. Én pedig minden alkalommal biztosítom őket róla, hogy okkal kerültem a Rellonba és vallom magam örök rellonosnak, szóval nem árt, ha azért egy kicsit vigyáznak velem...
Nagyon nagy téma mostanában a kviddics. Engedélyezi-e az igazgató
a meccseket vagy sem, inkább csak barátságos mérkőzések legyenek vagy
számítsanak az itt megszerzett pontok. Milyen ezt egy olyan embernek kívülről
látni aki szerves része az iskola életének?
Bevallom, nem követem igazán nyomon a kviddicses eseményeket, csakis azért tudok róluk egyet s mást, mert mint mondtad, tényleg nyakig benne vagyok az iskola életében. Mivel azonban tényleg nem vagyok otthon ezen a téren, nem foglalnék róla állást, hiszen nem is foglalkozom vele, nem az én reszortom. Minden esetre, remélem, megoldódik a helyzet!
Ugyebár egyszer te is próbálkoztál vele, de rá kellett jönnöd,
hogy nem a te sportod. Bántad vagy eleve csak a kíváncsiság hajtott?
Csak a kíváncsiság hajtott, mint az élet legtöbb területén. Szeretek mindent megtapasztalni, így erre is szükségem volt. Addig jutottam, hogy felszálltam a seprűre, de onnantól egy rémálom volt. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta... talán az is múlott. Tehetségtelenségem tehát csírájában fojtotta el a kviddics karrieremet, de - a kérdésedre válaszolva - nem, nem bánom. A suszter maradjon csak a kaptafánál.
Ha a Rellon büszkeségein végigpillantok, sokszor felbukkan a
neved. Prefektus, év diákja, a legjobb versek írója. Mindig is vágytál ezekre a
címekre és ösztönzött a sikerélmény, vagy ez inkább szerelem az alkotás iránt?
Itt a tanodában ébredtem rá arra, hogy vezető alkat vagyok. Ha bekerülök egy társaságba, és azt látom, hogy elkél az irányítás, akkor a kezembe veszem. Viszont, ha úgy látom, minden rendben megy, akkor maradok a háttérben, alázatos munkaerőként. Igen, ösztönöz a sikerélmény, és igen, szerelmes vagyok az alkotásba, és nyilván ezek is közrejátszottak az iskolában betöltött szerepemnek ilyetén alakulásában, de inkább fognám mindezt egyszerűen csak a néha mások és magam számára is fárasztó, ám véleményem szerint szükséges maximalizmusomra.
Mikor merült fel benned először az ötlet, hogy könyvtárosként
maradsz az iskola falai között?
Azt hiszem, olyan negyedik körül, talán. Mindenképpen akkor, amikor rájöttem, nem sokáig leszek már diák, a mesterképzésre meg nem akartam tovább menni, mert én és a tanulás az két külön dolog, akármilyen könnyen szívom magamba a tudást, az csak felületes. Szóval elkezdtem gondolkozni, mihez kezdjek magammal, és azt hiszem, pont a könyvtárban ültem, magamba szívva az ottani végtelen nyugalommal vegyes, mégis izgalmas levegőt, amikor ráébredtem, hogy ezt szívesen csinálnám. Ez az én birodalmam.
Milyen fogadtatást kaptál az egykori diáktársaktól, és az új
diákoktól? Elvégre a velünk egykorúak, mint barátra tekintettek rád, a
fiatalabbak egy részének az idősebb generáció képviselője, a harmadiknak pedig
könyvtáros "bácsi" lettél. Mennyire mosódtak össze vagy épp váltak
szét egymástól élesen ezek a korcsoportok?
Pontosan így szétváltak, ahogyan most elmondtad. Annyi biztos: senkitől nem várom el, hogy magázzon vagy bácsizzon. De ha megteszik, megteszik, az is teljesen rendben van. Mindenki, ahogy érzi. Akikkel egy időben voltam diák, általában közvetlenül állnak hozzám. Akik mondjuk pont akkor érkeztek, mikor én ballagtam, azok sokszor vacillálnak, és egy részük tegez, másikuk magáz, de mindenképpen felnéznek rám. Azok a tanulók pedig, akik az elmúlt 1-2 évben jöttek, már mind felnőtt emberként, az iskola alkalmazottjaként kezelnek, aki mellesleg itt koptatta a padokat valamikor az ősidőkben.
Miben más a könyvtár szerinted jelenleg és ez a fejlődés milyen
ütemben haladhat tovább?
Sok újítást végeztem el ez alatt a pár év alatt. Ezekből a betérők csak néhányat érzékelnek. A maradék az én munkámat könnyíti, ha mondjuk a leltárazást nézzük. Amit tapasztalhatnak, az például az adatok gyorsabb rögzítése a nyilvántartásba, hiszen elvégeztem egy varázslatot, amelynek köszönhetően elég a könyvbe felvezetnem a kölcsönzési adatokat, és azok automatikusan a nyilvántartásban is megjelennek.Valamint a kötetek rossz polcra való visszatételét megelőzendő ma már az egyes könyvek a könyvtár területén belül visszalebegnek a helyükre, amint olvasójuk elengedi őket.
Több üzenet is volt, régebben is, most is a könyvtári könyvekkel
kapcsolatban, magamról tudom, hogy feledékeny vagyok és szerintem most sem
kevés könyvvel tartozom, de most, hogy nem egy idős hölgy, hanem egy fiatal,
vidámabb férfi ül a székben könnyebben visszakerülnek a könyvek?
Nos, azt nem tudom, régen mennyire ment ez gördülékenyen, de amióta itt vagyok, nem panaszkodhatok nagy elmaradásokra. Általában kedvesen, ám határozottan megkérem a diákokat, hogy időre hozzák vissza a köteteket, és értenek is a szóból.
Ha jól tudom egy ideje egy cipőben járunk, hiszen két ország
között ingázol, ahogy én is, napi rendszerességgel. Nem megterhelő "mindkét
világban" egyszerre helyt állni?
Nem mondhatnám. Persze, eleinte különös volt ráállni arra, hogy napközben Magyarországon vagyok, magyarul beszélek, aztán este, a kandallóból kilépve Olaszországban olaszul próbálom megértetni magam a velenceiekkel, sokszor inkább kicsit angolra váltva. De hamar a rutin részévé vált, nem okoz nagy gondot. Sőt, kifejezetten élvezem ezt a változatosságot.
Remélem egyszer nekem is ez lesz a lengyellel. *Tekintve, hogy én még csak barátkozom a dologgal, minden ilyen pozitív történet jól jön, így egy hálás mosolyt megeresztek az irányába* Milyen az élet jelen pillanatban, így baráti fronton. A régi barátságok
megmaradtak vagy esetleg inkább az újak azok melyek jelenleg többségben vannak?
Nagy örömömre sok az új ismeretségem, ám szerencsére megmaradtak a régi barátságok is, ha akár csak Lafyett professzorasszonyra gondolok, akivel naponta összefuthatok a kastélyban. Meg ott van mondjuk Gergő pajtásom, aki más utakon jár ugyan, de találkozunk, amikor csak tudunk, úgyszint Melissa Maoval, aki nemrég végzett a mesterképzéssel. A többiekről nem is beszélve. Még ha nem is tudok velük sokszor összejönni, amikor mégis sikerül, olyan, mintha el se váltunk volna.
A beszélgetés többi része múltidézés, olyan szavak kerülnek elő, melyeket csak egy öreg Rellonos ismerhet, így nem szeretnélek titeket untatni vele. Egy biztos azonban, kiderült remélem mindenki számára, hogy a könyvtáros is ember, csak épp vigyázni kell vele. Ne felejtsétek el visszavinni a könyveket és nem meggyűrni a könyvtári Edictumokat és akkor nem kerülhettek bajba. ;)
VI.
évfolyam XII. szám
Nincsenek hozzászólások
| Írta: | Alexandra Rachel Hanna Krise |
| Dátum: | 2010.07.01. 10:45 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Iskolánk személyzete folyton változik, ezt legfőképpen az év elején vehetjük észre, mikor új tanárok érkeznek. Azonban előfordul, hogy év közben is igazán érdekes emberek bukkannak fel, ilyen Szigetvári Bertalan is aki újságíróként csatlakozott az Edictum Szerkesztői Gárda csapatához. Róla olvashattok a továbbiakban. ;)
Az első kérdés gondolom a legérthetőbb. Kérem, meséljen magáról
néhány mondatban.
Nos, a nevem Szigetvári Bertalan, és
Budapesten születtem, 23 évvel ezelőtt. Egy magyarországi
mágusiskolában végeztem tanulmányaimat, de a tanulás sosem volt az
erősségem, ám a kíváncsiskodás annál inkább. Így érthető, hogy miért ez a
szakmám. Riporterként rengeteg dologról értesül az ember, és a legjobb,
hogy legtöbbször elsőként. Egyébként teljesen átlagos ember vagyok, és
jelenleg a szerkesztőség melletti kis házikóban töltöm mindennapjaimat,
hacsak épp nem vagyok úton.
Honnan jött az újságírás?
Tudatosan mindig is tudta, hogy ez lesz az életcélja vagy esetleg az
élet hozta így?
Mindig is tudtam, hogy ez lesz az életcélom.
Már kiskoromban megmutatkozott bennem az írás utáni vágy, főleg a
tudásszomj, így nem csoda, hogy az iskolában is kiharcoltam, hogy
megjelenjen egy diáklap, és legalább havonta egyszer megjelenhessen egy
lapszám. Akkor végleg arra az elhatározásra jutottam, hogy igen, én
ezzel szeretnék foglalkozni.
Egyik pillanatról a másikra
bukkant fel nálunk, mint újságíró. Honnan hallott az iskoláról és mi
motiválta, hogy ide szegődjön?
Az iskoláról a
szerkesztőségben beszéltek, és épp arról volt szó, hogy a Bagolykő
Mágustanodáról még nem jelent meg egy cikk sem. Ezt sajnálattal vettük
tudomásul, éppen ezért azonnal orvosolni akartuk a problémát. Engem
bíztak meg azzal, hogy töltsek el néhány napot az iskolában, közben
készítsek minél több interjút, beszámolót az iskola életéről.
Jelenleg
szakkörként kívánja vezetni az újságírást. Mesélne nekem erről?
Terveim
szerint ősszel elindítanék egy újságírás szakkört, ahol a diákoknak
lehetőségük lenne közelebbről megismerkedni az újságírás nemes
tudományával, és betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé is. Minden
alkalommal lesz egy téma, amit átbeszélünk, és közben a kérdésekre is
szívesen válaszolok. Emellett pontszerzésre is adok majd lehetőséget.
Nem
gondolja úgy, hogy később tanítaná is, mondjuk a mestertanoncoknak, de
akár az alsóbb éveseknek is az újságírás művészetét?
Az
alsóbb éveseknek mindenképpen tartanék szakkört, hiszen úgy vélem, hogy
sohasem lehet elég korán kezdeni az oktatást. Az első három évfolyamban
inkább elméletről lesz szó, megbeszéljük a publicisztikai fogalmakat, az
újságírói etikettet, egy szóval mindent, ami ebbe a kategóriába
tartozik. A mestertanoncoknak is adhatok órákat, ám ott sokkal több lesz
a gyakorlat. Elméleti rész már nem igen lesz, ott már csak a
gyakorlatra építenénk.
Ha az Edictumra néz, mit lát, mennyire
tetszenek önnek a benne található cikkek? Gondolok itt olyanra, hogy
túl szókimondóak vagy épp, hogy szürkék? Mennyire leli benne kedvét egy
hétköznapi olvasó?
Nagyon tetszenek, a diákéveimre
emlékeztetnek. Jómagam is írtam gyermekkoromban ilyen jellegű cikkeket,
sőt, mondhatni pont ehhez hasonló témákról. Tetszik, ez a szókimondó
stílus, amikor az író kerek perec kimondja a saját véleményét, ami
nagyon fontos. A véleménynyilvánítás az egyik legfőbb dolog az
újságírásban. Ám örülök annak, hogy vannak esetek, amikor a szerkesztők
nagyon is jól tudják, hogy mikor engedélyezett és mikor nem a vélemény
beleszövése a cikkbe. Ez nagy hiba lenne, jó tudni, hogy ilyen jellegű
hibákat nem találtam. Továbbá szórakoztató, hogy vannak benne rejtvények,
humoros történetek. Összességében én meg vagyok vele elégedve.
Úgy
hallottam, hogy bárkinek segít és véleményez, ha a cikkeit megmutatja
önnek. Ha mondjuk az elmúlt két lapszám alapján választania kellene ki
az, akinek javasolná, hogy folytassa tovább a pályáját újságírói
területen és miért?
Érdekes kérdés, ám ezen én is
elgondolkodtam már, amikor a kezembe vettem a lapot. Hiszen jó tudni az
ember kikkel, és milyen teljesítményekkel áll szemben. Elsősorban azt
figyeltem meg, hogy kik azok, akik személyes írásaikat publikálják, és
mennyire használják fel a szókincsüket. Mivel a jó újság alapja a szép
és választékos beszéd, éppen ezért elvárt dolog, hogy az ember gazdag
szókinccsel rendelkezzen.
Anne Amber, a főszerkesztő kisasszony
nagyon szép munkát végez, remekül összetartja a társaságot, és igyekszik
mindig a legpontosabban publikálni a lapot. Ez nagyon szép jellemre
vall, nagy szükség van az ehhez hasonló emberekre mostanság, hiszen itt
nem csak a tehetség fontos, hanem a tekintély és a csapatmunka is.
Továbbá
Kútvölgyi Zsófia Ayumi cikkei is elnyerték a tetszésemet. Nem rossz az
interjú a lapszám elején, látszik, hogy dolgozott rajta, és lényegtörő
kérdésekre törekedett. Csak így tovább!
Kőváry Kittina is jól halad.
Jó kis beszámolókat írt, az objektív hírkészítés is jól megy neki, ahogy
az szinte mindenkinek. Szép úton halad, csak ne adja fel!
És végül,
de nem utolsó sorban Ön sem utolsó az újságírás művészetében. Kíváncsi
vagyok hogyhogy nem erre a pályára lépett, bár lehet hogy csak hobby
szinten űzi, abból a szempontból sem rossz, gratulálok!
Igazán köszönöm a dicséretet! - Mosolyodom el lágyan, miközben az eszközeimet pakolom el. - Remélem, jól érzi majd itt magát!
Mosolyogva búcsúzom tőle, hogy egyet fordulva az asztalomnál teremjek cikket formálva a válaszokból. Remélem, sok újdonságot tudtatok meg és kedvetek lesz meglátogatni Bertalant!
VI. évfolyam XI. szám
| Írta: | Kútvölgyi Zsófia Ayumi |
| Dátum: | 2010.06.15. 10:40 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Sikerült időpontot egyeztetnem Szendrei Védával, a Navine
házvezető-helyettesével. Miután bekopogtam az immáron Északi-toronyban lévő
szobájába, kellemes, és persze sárkányokkal teli hangulat övezett körül. Nem is
tudom, hogy elsősként miket merjek kérdezni…
Kútvölgyi Zsófia: Jó napot kívánok tanárnő! Köszönöm, hogy időt szakított erre
az interjúra. Először is mesélne pár szót magáról?
Szendrei Véda: Szerbusz! Nincs mit, épp semmi dolgom sincs. Így legalább nem
unatkozom, nem igaz? Elvált vagyok, van
két…*kicsit elakad, majd megakadva folytatja* két szép gyerekem, akik ikrek, és
most elsőévesek, az egyik navinés a másik pedig rellonos. A navinést
Violettának, a rellonost Viviennek hívják. Ööm… nem nagyon szeretem ezt így, ha
az ember zavarban van nem könnyű. Ja, igen. Sárkánytant tanítok, és harmadik éve
vagyok a Navine házvezető-helyettese.
K. Zs.: Akkor kérdezek. A gyermek- és fiatalkoráról mit tudna nekünk mesélni?
Sz. V.: Az Alföldön, egy kis varázslótelepülésen születtem, félig lengyel
vagyok, az anyai nagyszüleimhez el is költöztünk Lengyelországba 10 éves
koromban. Ott jártam ki a varázslóképzőt, majd Nagy-Britanniába mentem
dolgozni, és tanulni egy sárkányrezervátumba. Ott megszereztem minden
végzettséget, gyógyítani is tudom őket. Pár év múlva visszaköltöztem
Magyarországra, egy Szedres nevű, Tolna-megyei faluba, ami mellett egy kisebb
rezervátum terül el. Ott kezdem el dolgozni. Aztán találkoztam a férjemmel,
gyerekek, válás. Meg közben néhány költözés. És most itt vagyok, igaz kisebb
kihagyással, de sikeresen célt értem.
K.Zs.: Az emberek nem furcsállották, hogy nőként a sárkányokkal foglalkozik?
Esetleg voltak nehézségei emiatt a szakmájában?
Sz.V.: Jaj, dehogynem! Igazából mindenki őrültnek tartott, de nem lehetett
megállítani. A környezetem, a családom, a barátaim mind azt mondták, hogy mégis
mit akarok én? Valami nyugodtabb, nőiesebb szakmát gondoltak nekem. A gyerekek
megszületése után abban reménykedtek, hogy végre felhagyok ezzel. Nem így lett,
de egy idő után beláttam, hogy nem vagyok már olyan, mint régen, és igenis
felelősséggel tartozom a két lányomnak. Így köztes megoldásként jött a tanári
állás. A sárkányokkal foglalkozom, de mégsem vagyok veszélynek kitéve.
Egyébként voltak gúnyolódások, meg rámenős férfiak. De ez már csak egy ilyen szakma... de a tanítás való nekem...
K. Zs.: Igen, ez így valóban sokkal jobb. Én biztos nem vállalnám be lányként.
Egyébként a gyerekek mit szóltak, hogy ilyen az édesanyjuk? Melyik életmód
tetszik nekik jobban?
Sz. V.: Nem? Elég sok lány tanulja a tárgyamat, majd
meglátjuk, hogy mi lesz ebből… A másik kérdés meg… nem tudom. Vivien élvezte, Ő
rám hasonlít, szívesen járt be velem a rezervátumba, Letti más tészta. Ő
annyira nem, bár szerintem titkon azért büszke volt rá, hogy az ő anyukája ott
dolgozik, ahol a többi varázslógyereknek csak az apukája. Szerintem ez jobb,
bár úgy érzem, hogy nem tetszik nekik, az, hogy nekik más a helyzetük egy
kicsit itt a kastélyban. Tehát az, hogy itt tanít az anyjuk. Ezt én is kissé
rizikósnak gondoltam, de rendesek a kollégák, senki nem kivételezik velük
semmilyen irányba.
K. Zs.: Úgy hallottam, hogy az egyik lányát baleset érte. Igaz ez? Mi történt valójában?
Sz. V.: Igen, sajnos Vivinek ismét sikerült agyrázkódást szenvednie. Éppen fára másztak a barátnőjével, ráadásul egy korhadt fán. Letört a lába alatt egy ág, és lezuhant. A fejsérülése súlyos volt, mint már mondtam, agyrázkódás, meg a karját ütötte még meg. De már teljesen jól van. Ilyeneket fogsz még hallani, ahogy ismerem. Állandóan leesik, elesik, rázuhan valami.
K. Zs.: Ó, nagyon sajnálom. Végezetül egy szakmai jellegű kérdést tennék fel. Az Ön tantárgyáról mit tudhatunk? Kinek ajánlja?
Sz. V.: Köszönöm, már megszoktuk, egyszer csak kinövi...
Nos a Sárkánytant oktatom, szerintem a nevében minden benne van. Az első
két évben csak néhány alap dolgot veszünk, majd a második két évben anatómiát,
kábításra szolgáló varázslatokat, kissárkány gondozást, betegségeket veszünk.
Ezek az alapok, vannak magasabb szintű részei is a tárgynak, amit nem itt
tanítanak. Az a gyakorlat, amit semmilyen könyvből nem lehet megtanulni.
Igazából mindenkinek ajánlom, akinek van kedve megismerkedni a sárkányokkal,
esetleg velük foglalkozni a későbbiekben.
K. Zs.: Köszönöm az interjút! Viszontlátásra!
Sz. V.: Én köszönöm! Szia!
VI. évfolyam X. szám
Nincsenek hozzászólások
| Írta: | Szakács Ágota-Beáta |
| Dátum: | 2010.06.01. 10:45 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Szerinted mi az a mikrohullámú sütő?
Ezzel a kérdéssel állítottam meg több embert. Kíváncsi voltam, hogy közülük mégis hánynak van fogalmuk erről a dologról. Bevallom nem erre számítottam, rosszabbra. Végül is amennyire én ismerem azt a mugli találmányt, jónak látszottak a válaszok.
Rudgerus Grothues
(Navine)
Mikrohullámú sütő? Úgy tudom, hogy egy mugli háztartási eszköz. Igazat megvallva nem vagyok jártas a témában, csak tippelni tudok, hogy mire használhatják. A koszos edényeket tisztítják meg vele, nem?
Zoey Rutherford
(Bogolyfalvi lakos)
Mivel egész sokáig mugliként neveltek, ezért szerencsére képben vagyok mindazzal, ami ezt a világot illeti. A mikrohullámú sütő pedig egy nagyon jó kis találmány arra, hogy az ember megmelegítsen bármilyen ételt vagy italt. Percek alatt.
Susan Lindsay Brooke
(Eridon)
A mikrohullám sütő szerintem egy olyan mugli eszköz, amivel süthetnek az emberek, elektronikus kütyü és hullámokat bocsájt ki magából. Ételkészítésre használják, de ez a masina képes felmelegíteni az ennivalót is.
Jurasevszki Olympia
(Levita)
Egyszer már láttam egy olyat az egyik ismerősömnél, akinek az édesanyja varázstalan származású volt és ezt a berendezkedést erőltette az egész családjára. Az egyetlen dolog, amit el tudok mondani róla, hogy nyitható és csukható, mást nemigen lévén, hogy nem vagyok egy műszaki zseni.
Ginger Amy C. Benett
(Navine)
Valami életveszélyes eszköz, ami megeszi a macskákat. És olyan mini hullámokat hány, mint egy picike pocsolya. Vagy talán valami fényt kibocsájtó levéleltüntető bigyó, ami mellesleg még megeszi a macskákat És olyan életveszélyes, mint a 230.
Vikohino Thaihasy
(Bogolyfalvi lakos)
Mikromicsodájú sütő? Az valami mugli találmány, ugye? Hát... az biztos, hogy valami nagy találmány, ha sütni lehet vele, és mikro méretben. Biztosan utazáshoz találták ki, ha mikro. Mit mondtál még; hullám? Esetleg vízen is használják? Mi ez egyáltalán, csónak, vagy sütő??
Vitéz Lázár
(Levita)
A mikrohullámú sütő egy konyhai berendezés, amely mikrohullám segítségével ételeket és folyadékokat melegít fel. De például sütit nem lehet benne melegíteni, mert vizes lesz tőle a tészta, azt pedig utálom.
Én csak annyit tudok róla, hogy valami mugli találmány. A nevéből meg arra tudok következtetni, hogy sütni lehet mivel sütő. Hullámokat is lehet kelteni vele. Na meg a mikro. Azt jelenti, hogy kicsi. Lehetséges, hogy az a dolog kicsi kell legyen. Én így gondolom, lehet tévedek.
VI. évfolyam IX. számNincsenek hozzászólások
| Írta: | Alexandra Rachel Hanna Krise |
| Dátum: | 2010.05.15. 10:45 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Nem volt könnyű dolgom, hiszen kedves kollégám mindent szeret (dohányzás, kávé, Auróra), csak interjút adni nem. Mégis, hosszas győzködés után igent mondott, és kaptam tőle egy órát, hogy mindent megtudjak róla, amit csak meg szeretnék - ami érdekesen hangzik, de nem biztos, hogy elég lenne rá. Talán nem veszi észre, hogy repül az idő.
Először a Reissner ügy kapcsán kerültél az iskolába, és azt bátran kijelenthetjük, hogy nem volt könnyű dolgod, hiszen több tilalom is szóba került, de a diákok éppen hogy ez ellen tettek, nem egy meg is szenvedte a dolgot. Most így visszagondolva, lehetett volna más megoldással is példát mutatni nekik, hogy miért ne szegjenek szabályt?
Ha tudnám, hogy lehetett volna másképp megoldani, biztosan úgy csináljuk. Azonban, senki ellen nem szól, de elég nehéz példát mutatni egy olyan helyen, ahol minimális tiszteletet sem mutatnak. Közel sem normális, hogy ennyi diákot kellett előállítani, ez tény. Ám, valamiért nem hiszik el sosem, nem csak az iskolában, máshol sem, hogy az aurorok jelenléte az ő javukat szolgálja, nem muszáj lázadozni ellene. Szerencse, hogy nem kellett egy haláleset mondjuk, hogy emlékeztesse őket erre.
Érdekes váltás lehet, hogy az aurorkodást némiképp háttérbe szorítva ismét a tanítás lett nálad az első, és mégis ez valamelyest más, mint az akadémián. Mennyire különbözik a két hely egymástól?
Mindennek megvan a maga szépsége és hátránya. A két munka teljesen más, még távolról sem hasonlítható össze egymással. Aurorként kevésbé ütemezett az élet, nincsenek órák, nem annyira monoton, mint jelenleg. A felelősség fajtája is teljesen más. A laikusok többsége azt mondaná, aurornak lenni nehezebb munka, valahol talán igazuk is van. Én inkább továbbra is azt mondanám: más. Kár lenne összehasonlítani a kettőt. Itt kevesebb az életveszély, nincs szükség olyan szintű összpontosításra és a maximum nyújtására, mint eddig, talán kiegyensúlyozottabb életet is élhetek. Nincsenek olyan tizenhat órás munkaidők sem, mint a minisztériumban, nem kell hetekre bevetésre menni. Tanítani unalmas, de legalább kiszámítható. Jelenleg, hogy családom van, inkább ez kell, mint az állandó riadókészültség.
Miért éppen tanítás? Ha valaki rád néz, nem azt gondolja elsőre, hogy tanár, talán másodikra sem. Tipikus auror kinézeted van, olyan, aki csak a tűzvonalban érzi jól magát.
Sosem mondtam, hogy nem unom a tanítást általában. Valamikor még a pályám kezdetén kértek föl, hogy néhány hetente tartsak előadást az Akadémián, mint újonnan kiképzett auror, talán frissebb tapasztalatokkal, mint az ottani professzorok. Kellemes változatosság volt az irodai munkák mellett. Később több előadást tarthattam, több tanoncnak, hivatalosan Aurorkiképzővé tettek.
Maga az ötlet, hogy az Auror Alapszintű Kiképzés tantárgyat ebben az iskolában is tanítani kezdjék, az Aurorparancsnokságtól származik, mondván, a legjobb tanoncok már az iskolában megmutatkoznak, velük megéri komolyabban foglalkozni. Mivel a Reissner-ügy kapcsán már hosszabb időt eltöltöttem az iskolában, felkértek rá, hogy jöjjek el tanítani, ezzel részlegesen félretéve az aurori feladataimat. Tehát, ez nem épp választás, inkább felsőbb utasítás volt.
A tantárgyad alapjaiban hasonlít vagy megegyezik azzal, amit korábban az Akadémián tanítottál, vagy ez csak egy kis betekintés mindabba, ami ott vár rájuk, ha arra veszik az irányt?
Le kell szögezni, semmiképp sem "kész aurorokat" képezek az iskolában. Ez inkább egyfajta felkészítés, amivel aztán az alapokat megszerezve továbbtanulhatnak az Akadémián. Leginkább a gondolkodásmódot próbálom megtanítani nekik itt és azt, hogyan aknázzák ki a varázserejüket annyira, amennyire csak lehet. Magán az Akadémián ennél jóval árnyaltabb tantárgyak vannak, ez mindössze egy apró, "alap szintű" szelete.
Mit éreztél amikor az igazgató úr felkért a Levita ház vezetésére? Ők nem harmincan vannak, mint az akkori csoportod, hanem talán négyszer annyian. Nem sok ez egy kicsit?
Leginkább furcsa volt. Embereket már korábban is vezettem, általában ilyen pozícióban is álltam, na de egyszerre ennyit? Persze, előre nem tudhatom, mi lesz ennek a végeredménye, gyerekekkel nehezebben értem meg magam ilyen téren, mint ahogy azt régen, a kollégáknál már megszokhattam. Talán nem kergetnek el vasvillával a végén.
Milyen eddig a meglátásod a házzal kapcsolatban? A prefektusokkal és a házvezető helyettessel sikerült megtalálni a közös hangot?
Többnyire pozitívum ér, bár nem mondom, a kezdet itt sem volt zökkenőmentes, de nem is terveztem annak. A prefektusok lassan megszokják, hogy minden vezetéssel valamennyire változik a rend, de igazán komoly összetűzések eddig nemigen voltak. A jelenlegi "vezetéssel" tehát maximálisan meg vagyok elégedve, remélem, így marad ez a későbbiekben is. Addig is kevesebb munka marad nekem.
Keringenek olyan hírek, hogy a feleséged ismét várandós, a kislányod pedig épp most múlt két éves. Nem nehéz a kettőt összeegyeztetni? Vagy van, aki segít nektek?
Valaki egyszer végre elmesélhetné nekem, honnan ilyen jól informáltak a portrék, ezáltal a diákok. Igen, ez mind igaz, egy fiam és egy kétéves lányom van, most pedig megint bővül a család. Amit persze senki sem bán. A munka mellett azonban ez már egyre nehezebb, vannak dolgok, amiket már nem engedhetünk meg magunknak. Egyelőre a feleségem szerencsére több időt tud fordítani a család ilyen ügyeire, amíg az én munkám körül nem rendeződik igazán a helyzet. De hogy aztán mi lesz, nem tudom. Segíteni Auróra szülei szoktak néha, de a napokban olyan is előfordult, egy navinés prefektus segített elvinni a lányom a Gyengélkedőre -ahol a feleségem dolgozik-, olyan késésben voltam.
Hát az egy nagyon jó kérdés, hogy honnan tudnak ilyeneket. Lehet már a baba nemével is tisztában vannak. Ha jól tudom, ti még nem tudjátok. Na de, mesélj nekünk egy kicsit erről a terepgyakorlatról, hátha több ember is bevállalná, mint amennyien jelenleg! Ha jól tudom a pálya minisztérium gyakorlópályája. Igaz?
Minden bizonnyal, ha tudnánk, akkor sem kötnénk az egész iskola orrára. A magánélet maradjon magánélet valamennyire továbbra is.
Visszatérve az tantárgyra, igen, amennyiben nem elméleti órákon vesznek részt, a diákoknak lehetőségük van rá, hogy a minisztérium gyakorlópályáján mutassák meg, mit tudnak. Természetesen engedéllyel és felügyelettel, ezen kívül, az ilyen gyakorlatok során soha, senkinek sem eshet bántódása. Viszont, hogy mi zajlik ott az hadititok és a diákjaimat is erre köteleztem, a szolgálati titok megtartása pedig az első számú követelmény.
Azért a végére kacsint még egyet és elmosolyodik. Ahhoz képest, hogy sokat kellett győzködnöm, magához képest nagyon is sokat beszélt. Ezekkel az értékes kincsekkel a birtokomban pedig indulhatok is vissza a szerkesztőségbe, mielőtt Charlie a fejemet szedi a késés miatt.
VI. évfolyam VIII. szám
Nincsenek hozzászólások
| Írta: | Grósz Anna |
| Dátum: | 2010.05.01. 10:40 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Soha nem árt tudni, hogy a friss tanerőkkel hogyan kell viselkedni, milyen "avatóval" célszerű őket várni, elvégre mindenki máshogy fogadja a mókás helyzeteket. Ez alapszabály!
Ezúttal tehát felkerestem az egyik új oktatónkat, hogy egy kicsit elbeszélgessek vele. Az interjúban mesél az eddigi életéről, és azoknak is nagyon hasznos információkkal szolgál, aki vacillálnak, hogy felvegyék-e a tárgyát.
Honnan érkezett a Bagolykőbe?
Görögországból, Kaválában
születtem. Az egyetemet viszont Athénban jártam, ahol újságírást és
asztrológiai tanárképzőt végeztem el. Az egyiket nappalin, a másikat
levelezőn. És, hogy honnan érkeztem ide? Párizsból. Az egyetem után egy
évet a Francia fővárosban töltöttem, kicsit élvezni az életet, és
beilleszkedni az ottani egyik újsághoz, mint kezdő újságíró.
Szerettem. Aztán mégis csak a tanárkodást győzött.
Hogyhogy ezt az iskolát választotta?
Szeretem
az újdonságokat, így tudtam, hogy valami olyan országba fogok menni,
ahová nem köt semmi és senki, és ahol gyűjthetek élményeket. Egy
varázslóújságban pillantottam meg a hirdetést, hogy tanárt keresnek.
Gondoltam egyet, aludtam rá pár napot... oké, egy egész hónapot, majd
eldöntöttem, és most itt vagyok.
Nehéz volt ilyen gyorsan megtanulni a magyar nyelvet?
Nyelveket mindig könnyen tanultam. - elmosolyodik - Viszont a
legjobb barátnőm félig magyar, ő tanított magyarra, én meg őt
franciára.
Hány éves pontosan? Nagyon fiatalnak látszik, de az eddig hallottak alapján elég sok felé járt már.
Oh, köszönöm szépen. 25 éves vagyok, májusban leszek
26 éves. Tizennyolc évesen kezdtem az egyetemet, huszonkét évesen
végeztem, és azóta újságíróként működtem. Ez az első tanári állásom, még
bele kell szoknom.
- Nem furcsa, hogy az idősebb, 19-20 éves diákok is magázzák?
Nem.
- nevet - Viszont az nem mindegy, hogy hogyan magáznak. A hangsúly a
lényeg.
Jöjjön, talán a legfontosabb kérdés: mit takar pontosan a tantárgya?
- nevet - Igen, erre a
kérdésre mindig számítok. Tisztában vagyok vele, hogy nem egy
hétköznapi tantárgyat tanítok, így meg sem lepődöm, amikor nekem
szegezik ezt a kérdést. No de a tantárgy... valahogy röviden
elmagyarázom. - beletörődően sóhajt, de aztán újra jön a megszokott mosoly - Kevertem a két diplomámat,
és így létrejött egy új tantárgy neve: Asztrológia az irodalom szemében.
A lényege annyi lenne, hogy első körben csak az asztrológiával
foglalkoznánk. Megtanítanám a növendékeknek, hogy mit is jelent pontosan
ez a gyűjtőfogalom, hogy asztrológia, hogy mi az értelme, hogy milyen
fajtái vannak, és ezek pontos és magasztos leírása is. Az asztrológia
betekintést engedne a kínai horoszkópba, az indiaiba és az afrikaiba is,
hiszen nem csak egy van. Tenyérjóslás, kártyajóslás is lenne, ha igény
van rá. S majd amikor már töviről-hegyire tudják a diákok az
asztrológiát, akkor vennénk elő az irodalmat, hogy a verseket, a
novellákat […] asztrológia szempontjából értelmezzük és érveljünk.
Persze, ehhez tudni kell azokat a szempontokat, amik egy érveléshez
kellenek: ez az első megtanulás. S, ha minden jól megy, akkor hetedik év
végén olyan zseniálisak lesznek, hogy még a hatalmas nagy Alan Leo is
megirigyelhetné…- felnevet - Elég érthető volt? Igazából meg szeretném
mutatni a diákoknak, hogy egy költő nem hiába írta azon a napon, abban
az évben a versét. Ismeretlen költőket is majd át szeretnék nézni velük,
de hogy mit és kiket, az maradjon titok.
Én mégis kerülgetném egy kicsit a költős kérdést. Úgy értesültem, hogy legfőképpen mugli írók tollából tanít majd
verseket. Járt mugli iskolába is, vagy egész életében a varázsvilágban
helyezkedett el?
Csak mugli iskolába jártam. Édesanyám
boszorkány volt, de minket mugliként neveltek, kivéve a testvéremet, de
ez már egy másik történet. A lényeg, hogy mugli óvodától kezdve mugli
egyetemre jártam
Önnek akkor nincs képessége a varázsláshoz?
Nem örököltem
anyukám gondolok-valamire-és-az-már-a-kezemben-is-terem képességét,
ahogy kislánykorom óta hívom. Apámra ütöttem, egyszerű mezei ember
vagyok. Egy kis chocolate-imádattal.
Hogyan érzi magát itt, egy olyan kastélyban, ami tömve van
boszorkányokkal és varázslókkal?
Jól. - nevet - Tudtommal nem
mindenki varázsló és boszorkány itt sem, mármint, ha a tanárokra
gondolunk. De én szeretem még ezt a helyett és a falut is. Persze, nem
Párizs, se nem Kavála, de imádom. Főleg majd a telet. - kacsint és elmosolyodik. Ezúttal én is.
Soha nem szeretett volna boszorkány lenni?
Nos, ez érdekes kérdés.
Kislánykoromban én is szerettem volna ilyen lenni, de talán csak azért a
sok figyelemért, amit anyu adott a húgomnak. Aztán felcseperedtem, s
most már szeretek kvibli lenni. Talán csak a féltékenység beszélt belőlem kislánykoromban.
Köszönöm az interjút!
Úgy vélem, a síelés-fan tanárnővel egyáltalán nem jártunk rosszul. Sokan úgy gondolják, hogy az asztrológia unalmas, az irodalom még unalmasabb, de egy mosolygós, fiatalos tanár gyorsan meg tudja változtatni ezeket a véleményeket!
Nézzetek be egy órára, köszönjetek neki bátran a folyosón, az idősebb
srácok pedig külön örülhetnek: egy nem boszorkány, de csinos tanárnő
biztos sokkal jobban értékeli a pálcás trükkjeiteket, mint az
évfolyamtársaitok!
VI. évfolyam VII. szám
Nincsenek hozzászólások
| Írta: | Leopold Nathanael Everard Corsini |
| Dátum: | 2010.04.15. 10:40 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Mint minden évben, az idei évkezdéskor is érkeztek új tanerők az iskola falai közé, hogy mindenféle hasznos, illetve kevésbé hasznos dologra okítsák az erre még nyilvánvalóan rászoruló diákokat. Az egyikőjük, Zentai Enikő, volt olyan szíves, és egy tea, meg némi keksz kíséretben - vagy talán fejében? - válaszolt néhány kérdésemre. De ne elég is a felesleges beszédből, nézzük inkább, hogy milyen kérdéseket tettem a tanoda új, mosolygós oktatójának, és természetesen azt, hogy ő milyen válaszokat adott nekem.
Meséljen magáról pár szóban, kérem!
1967-ben születtem, így most már 43. éve boldogítom ezt a sárgolyót és lakóit. Angol és magyar tanári diplomám van, így annyira nem meglepő, hogy először mugli iskolákban kezdtem el dolgozni, igaz azokhoz képest most meglehetősen furcsa lesz egy mágustanodában oktatni. Az iskolai végzettséget igazoló papírokon kívül van még három mosolygós gyerkőcöm és egy fantasztikus férjem.
43 évesen egy férj és három gyermek igazán szép teljesítménynek mondható. Megtudhatnánk róluk is egy keveset?
Péterrel tíz éve vagyunk házasok. A megismerkedésünk története aligha nevezhető tündérmesének, hiszen nem volt villámcsapás, csak egy csomó leborított irodalom könyv és egy kedves kolléga, aki segített mindet összeszedegetni. Az esküvő után nem sokkal megérkezett Anna, akit mi csak Panninak becézünk, majd 2004-ben megjöttek az ikrek, Bence és Bálint is.
Említette, hogy mugli iskolában kezdett tanítani. Ennek az az oka, hogy Ön tulajdonképpen nem is rendelkezik mágikus képességekkel? - Úgy látszik, a feltételezésem nagyon célt tévesztett. Zentai professzor mosolyog, és a fejét rázza, már a válasza előtt.
Nem, erről szó sincs. A szüleim valóban egyszerű muglik, ám én ízig-vérig boszorkány vagyok. Mivel ők ennyire nem jártasak a mágia világában, így ők csak annyit tudtak, hogy egy igen jó hírű angol bentlakásos iskolában tanultam, de azt nem tudták, hogy a Roxfort valójában boszorkány és varázsló képző iskola. Mivel ők abban a hitben voltak, hogy rendes tárgyakat tanulok, így elvégeztem azokat az órákat is, így szereztem rendes tanári diplomát is. Azzal pedig nem volt nehéz egy mugli iskolában elhelyezkedni.
Magyarként miért nem egy közelebbi iskolát választott? Miért pont a Roxfort?
Pont azért, mert így nem kellett megmagyaráznom a szüleimnek azt a sok furcsaságot, ami körülvett. És sajnos, az én időmben még nem létezett a Bagolykő. De tulajdonképpen örülök, hogy így alakultak a dolgok, hiszen az angliai képzésnek köszönhetem, hogy kiváló angol nyelvismerettel rendelkezem.
Tanárként miért nem a Roxfortba ment? Miért a Bagolykövet választotta?
Mert most már viszont elengedhetetlen volt a helyrajzi kérdések figyelembe vétele. A családom Budapesten lakik, én pedig nem akartam olyan messzire keveredni tőlük.
És miért döntött egyáltalán a munkaváltás mellett?
Talán nem meglepő, ha azt mondom, az anyagiak miatt. Mint már említettem, a férjem is tanárként dolgozik, márpedig egy tanári fizetésből nem lehet öt embert jól lakatni.
Tehát úgy döntött, ismételten katedrára lép Ön is. Mit is fog nálunk tanítani?
Így van, így én lettem az iskola viselkedéskultúra tanára.
Az mit foglal magába?
Egy kis illem, etikett, protokoll. Megnézzük, miképpen lehet hasznos számunkra ez a tárgy, majd megismerkedünk az illik, nem illik kérdéskörével. Gondolom, az újságot olvasó diákok többsége itt teszi le végleg a lapot, pedig ez a tárgy tényleg fontos, hogy jó benyomást tegyünk a többi emberre, ami pedig a jó kapcsolatok kialakításához elengedhetetlen. A jó kapcsolat lehet egy jövendő üzlet alapja, vagy akár egy szerelem kezdete. Nem egy diák érkezik az előkelő neve mögé bújva, ám arra már nem tanították meg őket otthon, hogyan is kell bemutatkozni.
Szóval a viselkedéskultúra egyszerűen, hétköznapian megnevezve illemtan. Van valami üzenete a lapot olvasó diákok számára? - A tanárnő válasza előtt egy apró bólintással jelzi nekem, hogy igen, Illemtannak is lehetne nevezni a tárgyát, utána elég hosszasan gondolkozik, mit is üzenhetne az olvasóknak.
Szeretettel várok minden diákot az órámon, és örömmel állok bárki rendelkezésére, aki szeretne velem beszélni. Zárásul egy idézettel búcsúznék, amit Márai Sándor írt a Füves Könyvbe: "Ha azt akarod, a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el te is a magad rangját. S viselkedj annak megfelelően..."
Köszönöm az interjút.
Én köszönöm a lehetőséget!
Hozzá kell tegyem itt, a végén, hogy az egész beszélgetés igen kellemes hangulatban telt el. Az első benyomásom az, hogy Zentai professzor ideális arra, hogy megismertesse az illem világát a diákokkal, hiszen mindenéből sugárzott protokoll ismerete és alkalmazni tudása.
L.N.E.CVI. évfolyam VI. szám
Nincsenek hozzászólások
| Írta: | Lilith Carmilla Auberdine |
| Dátum: | 2010.04.15. 10:40 |
| Rovat: | A Bagolykő Harsonája |
Itt van végre a jó idő, lehet kicsit kertészkedni, csináltam egy kisebb sziklakertet, nekem nagyon tetszenek az efféle dolgok, itt van egy kis segítség, hogy hogyan is építsünk sziklakertet. Szerencsére a vadőrünk készségesen megengedte, hogy lehessen egy saját kis területem a Bagolykő birtokán belül, tehát erre van egy saját kijelölt helyem. Ha gondoljátok, ti is követhetitek a példámat, itt van egy kis támogatás hozzá, leírom, a sziklakert építésének a menetét. :)
- Sziklakerti növények;
- Sziklák;
- Homok;
- Agyag;
- Kavics;
- Emelőrúd;
- Vizes alapú joghurt keverék.
A sziklakert helye:
Fontos, hogy elegendő fényt kapjanak ezek a növények, tehát lehetőleg napos helyre ültessük, nagyon szívósak, a téli időjárást is kibírják. A legideálisabb, ha a kertünk lejtős részén építjük ki a sziklakertet, délkeleti irányban, lapos terület eléréséhez pedig építsünk egy kerek, piramis alakú emelt ágyat.
Az építés lépései:
1. Távolítsuk el a talajt 15-20 cm mélységben onnan, ahová a sziklakert kerül majd!
2. Töltsük fel a sziklakert ágyat apró kavicsokkal -személy szerint a színes kavicsokat nem ajánlom, mert természetellenesen mutatnak -, majd töltsük fel még egy rész homokkal, két rész agyaggal, ez elősegíti a vízelvezetést!
3. Elsősorban a nagyobb sziklatömböket rakjuk be, ezt az emelőrúd segítségével tehetjük meg, de ha nincs olyan, az sem gond, mert kisebb sziklákkal is jól mutat a sziklakert, nálam speciel közepes és kis méretű sziklák vannak e célból betéve a sziklakertben.
4. Az esővíz elvezetésében segítenek a lapos kövek, ha lejtős területen építjük ki a sziklakertet.
Tipp szikla sérülése esetén:
Ha egy szikla megsérül, akkor segít egy vizes alapú fazekasagyag és joghurt keverék, hogy megszüntethessük a repedéseket. Tegyünk három rész agyagot egy rész joghurthoz, keverjük addig, amíg fogkrém állagú nem lesz és vigyük fel a sziklára a sérülés helyére! A joghurt olyan enzimeket tartalmaz, melyek serkentik a zuzmók, mohák megtelepedését és növekedését a sziklakertünkben.
Végül, de nem utolsó sorban:
A növények kiválasztása már csak rajtunk múlik, az interneten utána lehet nézni, az egyes sziklakerti növények kinézetének, igényének, életmódjának, de az üzletekben is meg lehet érdeklődni, hogy melyik növényt vásároljuk meg, azaz melyik számunkra a legideálisabb.
Nincsenek hozzászólások